Címke: Berzsenyi Dániel Főiskola
2007. november 19. (hétfő) 04:14

Díjátadó ünnepség

November 17-én 11 órakor a magyar Himnusz hangjaival kezdődött a 2006. évi Főiskolai Világbajnokságokon és a 2007. évi Nyári Universiadén kiválóan szerepelt sportolók és edzők köszöntése.
Bácskai Sándort választotta meg elnökének a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) Nyugat-Magyarországi Regionális Tanácsa közgyűlése pénteken. A Pannon Egyetem Tesnevelés Tanszékének vezetője a lehetséges huszonhétből huszonkét voksot szerzett meg. Dr. Gál László leköszönő elnök úgy fogalmazott, a vezetőség négyéves mandátumának lejártával eljött a fiatalítás ideje. Beszámolójában kitért egyebek mellett arra, hogy a tizenhét éves szervezet 2003-óta működtet három régiót (Budapest, Nyugat- és Kelet-Magyarország). A BDF címzetes főigazgatója leszögezte, az elmúlt időszakban kialakították az Universitas Kupa működési rendjét, ami mára egy stabil működőképes rendszer képét mutatja.
2007. október 16. (kedd) 12:08

Sportszakos Hallgatók 56. Sporttalálkozója

2007. október 6-7-én Budapesten, az ELTE Testnevelési és Sportközpontjában, illetve a SE TSK (TF) sportlétesítményeiben rendezték a Sportszakos Hallgatók 56. Sporttalálkozóját. A rendezvényen hét, testkultúrális szakemberképzést folytató intézmény (TF, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Szombathely, ELTE, Eger) több mint 300 versenyzője vett részt.
2007. október 04. (csütörtök) 20:18

Meghívó "egy kis" év végi tudományra

 
 2. Nemzetközi Karácsonyi Továbbképző Iskola  

"Qualitative and Quantitative Research in Sport Science”

 

2007. december 12-15.
Berzsenyi Dániel Főiskola, Szombathely
a BDF és UWIC (UK) szervezésében

 

További részletek olvashatóak az angol nyelvű meghívóban.

2007. szeptember 12. (szerda) 20:33

MEFOB pontverseny

Három évvel a felvetés után sikerült a MEFOB pontérték táblázatot összeállítani. Szabó József, a Versenysport Bizottság vezetője három tanév adatait összevetve alakította ki és tett javaslatot a végső sorrendre, mely szerint három év eredményei alapján első helyezést ért el a Semmelweis Egyetem (döntően a TSTK hallgatóinak eredményei alapján), második a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, harmadik a Debreceni Egyetem. Különdíjat kap a Berzsenyi Dániel Főiskola, az Eszterházy Károly Főiskola és a Szegedi Tudományegyetem.

 

A díjak átadására ugyancsak november 17-én, a MEFS Tisztújító Közgyűlésén kerül sor.