Címke: Nyári Universiade
Látogatás a XXVI. Nyári Universiade (2011) helyszínén, Shenzhenben
A Kínában tartózkodás lehetőségét kihasználva Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi, a FISU CESU tagja és Dr. Hédi Csaba főtitkár rövid látogatást tett Shenzhenben, a 2011-es Nyári Universiade leendő helyszínén. Kína legfejlettebb provinciájának központját harminc évvel ezelőtt kezdték el fejleszteni. Mára a közel 6 milliós város felhőkarcolók százaiból, 20-40 emeletes épületek ezreiből áll. A város modern infrastruktúráját hatsávos autóutak, földalatti, nemzetközi repülőtér teszik európai mércével nézve is „világvárossá”. Nem véletlenül, hiszen az 1993-ban Kínához visszacsatolt Hong-Kong autóval mindössze 35 km, míg Macau hajóval egy óra alatt érhető el. A város számtalan sportlétesítménye stadionja már most készen áll a versenyek lebonyolítására. A Szervező Bizottság tájékoztatása szerint a versenyzők elhelyezését szolgáló „village” már építés alatt áll. A várhatóan versenyközpontként funkcionáló, több sportágnak helyet adó sportkomplexumban labdarúgás, röplabda, kosárlabda, úszás, műugrás, küzdősportok kerülhetnek lebonyolításra.

Ugyancsak február 9-én, Dr. Vincze Pál elnökletével ülésezett az Universiadék Előkészítő Bizottsága. Az ülésen újfent megerősítést nyertek a válogatás szigorú szakmai alapelvei.

Több hónapos előkészítő munka után a MEFS január 30-án postára adta a férfi-női vízilabda, férfi-női (nagypályás) labdarúgás és a női kosárlabda csapatok nevezését.

2008. december 09. (kedd) 15:47

Sűrű program az EUSA Közgyűlésén

Sűrű program zajlott Párizsban az EUSA Közgyűlésén, hiszen a „kötelező” program mellé a 2009-es Nyári Universiade sajtótájékoztatója és több érdekes előadás is be kellett, hogy férjen.

Néhány ponton módosították az alapszabályt, egy új alelnököt és további két VB tagot választottak a küldöttek. Dr. Vincze Pál több ország képviselőivel is tárgyalt az egyetemi sport időszerű problémáiról, a kapcsolatépítés lehetősgeiről.

2008. december 05. (péntek) 18:38

Ülésezett a MEFS elnöksége

Évi rendes ülését tartotta a MEFS elnöksége december 4-én a Magyar Sport Házában.

Dr. Vincze Pál alelnök a Téli és Nyári Universiade csapatok vezetője elnökletével november 28-án tartotta soros ülését az Előkészítő Bizottság.
2008. október 22. (szerda) 16:11

Csökkentették a nyári Universiade sportágait

Napjaink gazdasági válsága, mely az elmúlt hetekben komoly hatással volt a világ vezető pénzintézeteire, elérte a nemzetközi egyetemi sport szintjét is. A Belgrádban megtartott VB-ülésen számos intézkedést hoztak a 25. Nyári Universiade megrendezésének biztosítása érdekében. A Szervező Bizottság nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva javasolta a 2009-es Nyári Universiade sportágainak csökkentését, melyet a VB elfogadott.
Így sajnálatos módon nem kerül megrendezésre a kajak-kenu, evezés, karate, sportlövészet, birkózás és a kézilabda. A MEFS különösen fájlalja a kialakult helyzetet, hiszen Belgrád közelsége teljes sportági részvételt és kiváló eredményeket sejtetett.
2008. október 17. (péntek) 09:30

Ülésezett a Versenysport Bizottság

Október 14-én kedden tartotta rendes őszi ülését a MEFS Versenysport Bizottsága. Szabó József elnökletével a sportági referensek egyeztették a 2008/2009-es tanév MEFOB versenynaptárát, összesítették a beérkezett nevezéseket, döntők rendezésére beérkezett pályázatokat. Örvendetes, hogy a szeptember 30-i határidőre a korábbi éveknél lényegesen több nevezés érkezett. A MEFS jövő év elejétől tervezi egy on-line nevezési rendszer bevezetését, melynek szükségességével minden résztvevő egyetértett.
2008. október 02. (csütörtök) 23:22

Sportlövő Főiskolai Világbajnokság Pekingben

Sportlövő Főiskolai Világbajnokság PekingbenTizenhárom sportlövő, három vezető kíséretében október 3-án utazik Pekingbe a II. Sportlövő Főiskolai Világbajnokságra. A csapat tagja a Bangkok-i Universiadé aranyérmese, Pál Balázs (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem) és V. helyezettje, Weber Gabriella (Szent István Egyetem) is.
2008. szeptember 10. (szerda) 17:39

Ismét Belgrád

Nagy létszámú csapat utazik szeptember 17-én Belgrádba, a Síkvizi Kajak-Kenu Főiskolai VB-re. Azzal, hogy a FISU ismét programjára tűzte a sportágat, népszerűsége mellett az is közrejátszott, hogy a rendezők által választott sportágként szerepel a Belgrádi Universiadé programján is.
Bízunk benne, hogy a jelenleg legeredményesebb magyar egyéni sportág képviselői a világ legjobb egyetemi kajakosai, kenusai előtt is bizonyítják kiválóságukat. A 26 versenyző és közel 10 kísérő részvételi költségének nagyobb részét a Kajak-Kenu Szövetség biztosítja.
8 / 10 oldal