Címke: Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi
2010. november 24. (szerda) 11:30

Ülésezett a MEFS Tudományos Bizottsága

Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi professzor asszony, a MEFS elnökségének és a FISU Tudományos Bizottságának tagja vezetésével november 23-án a TF-en ülésezett a MEFS Tudományos Bizottsága. A modern világ kommunikációjának köszönhetően ritkábban nyílik mód a személyes találkozásra, hiszen az információk döntően e-mail-ben kerülnek átadásra. A mostani találkozónak apropóját elsősorban az ez évi tevékenység számba vételének szükségessége adta.
A spanyolországi Vigoban, június 21-én, 74 ország részvételével megkezdődött a FISU Fórum. A résztvevőket Alberto Soler a Spanyol Nemzeti Sporttanács igazgatója, Abel Caballero Vigo polgármestere és George Killian a FISU elnöke köszöntötte. Magyarországot Földesiné dr. Szabó Gyöngyi DsC. a MEFS elnökségi, egyben a FISU CESU tagja képviseli. Az egy hétig tartó tanácskozás fő témája „University Sport: A Platform for Change”. Az esemény hírei a FISU honlapján www.FISU.net követhetők.
2010. június 09. (szerda) 18:03

Dr. Frenkl Róbert 76 éves lenne

Tanár Úr május 24-én töltötte volna be 76. életévét. Jó eső érzéssel gondolunk vissza az elmúlt évre, mikor sok barátjával együtt köszönthettük őt. Az emlékeken túl már csak a Farkasréti temetőben találkozhatunk...

A MEFS évi rendes elnökségi ülésére február 26-án a Magyar Sport Házában került sor.
A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sportudományi Karán Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi elnökletével ülést tartott az Elméleti és Tudományos Bizottság.
 
A bizottság áttekintette a felsőoktatás sportját és a MEFS tevékenységét leginkább jellemző problémákat, eredményeket, és felhívásokat, javaslatokat fogalmazott meg a MEFS elnöksége és a felsőoktatási intézmények felé.
 
2009. október 21. (szerda) 22:12

CESU Bizottsági Ülés Spanyolországban

A FISU Tudományos Bizottsága 2009-ben második alkalommal ülésezett, ezúttal Vigoban. A Bizottság ülésén Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi, a MEFS Tudományos Bizottságának elnöke, a FISU-CESU tagja vett részt. A Bizottság értékelte a 2009. júniusi belgrádi FISU-konferenciát. A 2010. évi X. FISU Fórummal kapcsolatban a fórum szervező bizottsága számolt be az előkészületek állásáról, rögzítve az esemény programját. A jövő terveivel kapcsolatban egyeztettek a 2011-es Shenzen-i konferenciáról, a 2014-es taiwani fórumról, a 2015-ös dél-koreai konferenciáról és a 2016-os fórum pályázatának kiírásáról.
2009. július 02. (csütörtök) 22:30

Meccs, közgyűlés, konferencia

A sok-sok sportoló mellett a FISU-alkalmazottak is sürögnek-forognak a faluban, a végrehajtó bizottság ülésén például sok fontos dolog történt. Például elszámoltatták a következő játékok szervezőit. Idén télen Harbin, Kína, 2011-ben nyáron Shenzhen, Kína, télen Erzurum, Törökország, 2013-ban nyáron Kazány, Oroszország, télen Maribor, Szlovénia, 2015-ben nyáron Gwangju, télen Granada, Spanyolország lesznek a helyszínek. A felkészültségi állapotokról való tájékoztatókból kiderült, hogy mindenki igyekszik, de legfőképpen az oroszok, akik már a '11-es universiade megrendezésére is pályáztak, de elbuktak, ám mivel a következő választáskor nyertek, beleadnak apait-anyait.

2009. május 27. (szerda) 21:57

75. éves Dr. Frenkl Róbert

75. éves Dr. Frenkl Róbert Az egyetemi sport és a sporttudomány képviselői szűk baráti körben köszöntötték Dr. Frenkl Róbert elnököt 75. születésnapja alkalmából. A MEFS nevében Dr. Besenyei Lajos rektor emeritus és Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi egyetemi tanár, a FISU-CESU tagja mondott laudációt. Az MSTT nevében Dr. Mónus András és Dr. Pucsok József professzor köszöntötte az ünnepeltet. Elnök úr nagy örömmel vette át a közel hatvan tisztelőjének és barátjának – határon innen és túl – üdvözletét és fotóit tartalmazó bőr kötésű kötetet.

 

Boldog Születésnapot Elnök Úr!

2009. április 02. (csütörtök) 17:27

Dr. Frenkl Róbert a MEFS Örökös Elnöke

Több mint 60%-os tagsági létszámmal került sor a MEFS közgyűlésére. Dr. Frenkl Róbert bevezető gondolatai után a közgyűlés tartózkodás nélkül elfogadta az elnökség 2008. évi szakmai beszámolóját, melyet kiegészített a Felügyelő Bizottság jelentése a közhasznúsági jelentéssel.
Látogatás a XXVI. Nyári Universiade (2011) helyszínén, Shenzhenben
A Kínában tartózkodás lehetőségét kihasználva Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi, a FISU CESU tagja és Dr. Hédi Csaba főtitkár rövid látogatást tett Shenzhenben, a 2011-es Nyári Universiade leendő helyszínén. Kína legfejlettebb provinciájának központját harminc évvel ezelőtt kezdték el fejleszteni. Mára a közel 6 milliós város felhőkarcolók százaiból, 20-40 emeletes épületek ezreiből áll. A város modern infrastruktúráját hatsávos autóutak, földalatti, nemzetközi repülőtér teszik európai mércével nézve is „világvárossá”. Nem véletlenül, hiszen az 1993-ban Kínához visszacsatolt Hong-Kong autóval mindössze 35 km, míg Macau hajóval egy óra alatt érhető el. A város számtalan sportlétesítménye stadionja már most készen áll a versenyek lebonyolítására. A Szervező Bizottság tájékoztatása szerint a versenyzők elhelyezését szolgáló „village” már építés alatt áll. A várhatóan versenyközpontként funkcionáló, több sportágnak helyet adó sportkomplexumban labdarúgás, röplabda, kosárlabda, úszás, műugrás, küzdősportok kerülhetnek lebonyolításra.