Korábbi Universiade résztvevők a mezei futó ob győztesei

2012. november 30. (péntek) 23:52 Írta: MEFS Web-szerkesztőség    -    
Korábbi Universiade résztvevők a mezei futó ob győztesei

Korábbi universiade-résztvevők sikerét hozta a november 26-án Szentendrén megrendezett mezei futó országos bajnokság. A férfiaknál a Londonban is szereplő Minczér Albert, míg nőknél Papp Krisztina győzött. A két győztes egyetemi sportban is aktív résztvevők voltak a korábbi években. Papp a 2007-es bangkoki Universiadén volt tagja a magyar csapatnak, Minczér pedig 2007 mellett 2011-ben is indult az olimpia utáni második legnagyobb világeseményen.

A pályát a december 9-én rajtoló Európa-bajnokság jegyében tervezték meg, így a két győztes már az EB-re is tudott készülni. Minczér, aki a VEDAC versenyzője, tagja volt a londoni olimpiai csapatnak, ott 3000 méteres akadályfutásban indult. Papp Krisztina – több társával együtt – az Újpesti Torna Egylet hírét öregbítette. Minczér és Papp győzelmükkel oroszlánrészt vállaltak abból, hogy e két egyesület végzett a Munka Vándordíjáért folyó verseny élén. Az összetett verseny harmadik helyezettje a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SzoESE) lett, mely az OB-n összesen hét érmet gyűjtött össze, és két versenyzőjük tagja az EB-csapatnak is.

 

EREDMÉNYEK

MEZEI FUTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, SZENTENDRE

Férfiak (8 kilométer):

  1. Minczér Albert (VEDAC) 27:11 perc
  2. Szabó S. (UTE) 3 másodperc hátrány
  3. Faldum G. (Baja) 24 másodperc hátrány

 

Nők (6 km):

  1. Papp Krisztina (UTE) 21:08
  2. Czebei (UTE) 24 másodperc hátrány
  3. Erdélyi Zs. (UTE) 35 másodperc hátrány

 

Munka Vándordíj:

  1. VEDAC 431
  2. UTE 232
  3. SZoESE 219

 

Fotók: SzoESE

További információ

Képgaléria

1mezei_futo_ob2012Mezei futó Országos Bajnokság 20122mezei_futo_ob2012Mezei futó Országos Bajnokság 2012
vissza a tetejére