A szegediek ismét taroltak a VII. Universitas Bajnokság Országos döntőjén

2012. május 09. (szerda) 12:28 Írta: Adminisztrátor    -    
A szegediek ismét taroltak a VII. Universitas Bajnokság Országos döntőjén

Immáron hetedik évadját zárta a MEFS által kitalált és működtetett szabadidős versenysorozat, az Universitas Bajnokság. Az őszi és tavaszi körzeti fordulókkal induló, majd regionális döntőkkel folytatódó megmérettetés utolsó állomására Pécsett, május 4-5. napokon került sor. A döntőn 12 különböző intézmény összesen 27 csapata vett részt, 240 fővel.

A versenysorozat sajátossága, hogy – a szabadidősport támogatása, illetve az amatőr szinten rendszeresen sportolók részére versenyzési lehetőség biztosítása érdekében – kizárólag az érintett sportágak legmagasabb bajnoki osztályaiban érvényes versenyengedéllyel nem rendelkező nappali tagozatos hallgatók vehetnek benne részt.

 

A MEFS a korábbi évekhez hasonlóan, idén is valamennyi résztvevő számára biztosította a kollégiumi szállást és az étkezést, ezért – tekintettel a jó időre is – a csapatoknak tényleg csak a színvonalas játékra kellett koncentrálniuk.

 

Az eredményhirdetést Rakaczki Zoltán, a MEFS munkatársa vezényelte le, melynek keretében többek között értékelte az eseményt, valamint röviden vázolta az egyetemi szabadidősport MEFS által szeptembertől tervezett fejlesztési irányait.

 

A díjakat Téczely Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Sportközpontjának vezetője adta át. Intézménye sokat tett a rendezvény sikeréért, melyet ezúton is köszönünk!

 

Gratulálunk valamennyi csapat lelkes részvételéhez, sportszerű és fegyelmezett játékához, valamint a Lipcsik Zoltán vezette szervezőbizottság munkájához!

 

 

Eredmények:

 

Női kispályás labdarúgás:

 

1.      Debreceni Egyetem

2.      Nyugat-magyarországi Egyetem, Győr

3.      Nyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely

4.      Eszterházy Károly Főiskola

5.      Nemzeti Közszolgálati Egyetem

6.      Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

 

Férfi kispályás labdarúgás:

1.      Szegedi Tudományegyetem

2.      Eötvös Loránd Tudományegyetem

3.      Nyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely

4.      Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

5.      Pannon Egyetem, Veszprém

 

Női kosárlabda:

 

1.      Pécsi Tudományegyetem

2.      Szegedi Tudományegyetem

3.      Pannon Egyetem, Veszprém

4.      Nemzeti Közszolgálati Egyetem

5.      Széchenyi István Egyetem

 

Férfi kosárlabda:

1.      Pannon Egyetem, Veszprém

2.      Szegedi Tudományegyetem

3.      Debreceni Egyetem

4.      Pécsi Tudományegyetem

5.      Széchenyi István Egyetem

6.      Nemzeti Közszolgálati Egyetem

 

Mix röplabda:

 

1.      Szegedi Tudományegyetem

2.      Pécsi Tudományegyetem

3.      Pannon Egyetem, Veszprém

4.      Óbudai Egyetem

5.      Miskolci Egyetem

 

Különdíjasok:

·         férfi kispályás labdarúgás – legjobb góllövő: Nyitrai Tibor (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

·         férfi kispályás labdarúgás – legjobb kapus: Gyepes Tamás (Szegedi Tudományegyetem)

·         férfi kispályás labdarúgás – legjobb góllövő: Urbán Nikolett (Nyugat-magyarországi Egyetem, Győr)

·         férfi kispályás labdarúgás – legjobb kapus: Kósa Viktória (Debreceni Egyetem)

·         mix röplabda – legtechnikásabb játékos: Tigyi Norbert (Óbudai Egyetem)

 

Az Universitas Bajnokság 2011/2012. tanévi versenysorozatának legeredményesebb intézménye a Szegedi Tudományegyetem lett.

További információ

Kapcsolódó videó

Képgaléria

10_resize11_resize12_resize9_resize
vissza a tetejére