TF-es és miskolci győzelem az idei Strandröplabda MEFOB-on

2012. július 09. (hétfő) 13:55 Írta: Adminisztrátor    -    
TF-es és miskolci győzelem az idei Strandröplabda MEFOB-on

Rekordot jelentő negyven páros nevezésével, valamint a Lutter Eszter, Vizi Gréta (TF), és a Csizmadia János, Kiss Péter (Miskolci Egyetem) győzelmével zárult a strandröplabdázók Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságának (MEFOB) 2012. évi döntője, melyet a velencei EFOTT keretein belül rendeztek meg július 5-6-án.

Már az előzetes nevezések beérkezésekor látni lehetett, hogy jó ötlet volt szervezők részéről, hogy a strandröplabda MEFOB-döntőt a fesztivál időpontjára időzítették, hiszen a verseny színvonalas lebonyolíthatósága érdekében a nevezéseket három nappal a rendezvény előtt le kellett zárni.

A 24 női, és 16 férfi duó küzdelmei három pályán zajlottak. Maratonira sikerült az első nap, amikor a legjobb nyolc csapatig jutott el a mezőny. Reggel kilenckor indult útjára a labda, ami még este hétkor is röpködött a velencei kemping homokja fölött.

A délelőtt folyamán a hölgyek mezőnyében még kialakulóban voltak az erőviszonyok, így viszonylag több volt a 2:0-ra végződő találkozó. A délután folyamán aztán már óriási csatákat láthattak a pályák körül nézelődő fesztiválozók. Előzetesen kiemelkedett a mezőnyből a teremben többszörös felnőtt magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes Hackl Szilvia, Kötél Dóra páros, akik végül mindössze egy szettet elveszítve jutottak el a péntek délutáni fináléig.

Ott aztán azzal a Lutter Eszter, Vizi Gréta párossal mérkőztek, akik a vigaszágról verekedték el magukat a fináléig. A döntő egyáltalán nem úgy indult, ahogy arra számítani lehetett: Lutterék hamar 7:0-ás vezetésre tettek szert, Hacklék csak ekkor tudták megszerezni első pontjukat. A folytatásban aztán normalizálódott a helyzet, a párosok felváltva nyerték a labdameneteket, ám a MEFOB-újonc Kötél-Hackl párosból hiányzott az a kis plusz, amivel megfordíthatták volna a szettet.

A második játszmát már jobban kezdte az ELTE-PPK színeiben induló duó, sokáig ők vezettek, azonban 17:17-nél utolérte őket a Lutter-Vizi páros, és innentől már nem volt megállás. Fordított és végül két szettben győzött is a TF-ről érkezett csapat.  A bronzérmet a Budapesti Corvinus Egyetem színeiben induló Csötönyi Csenge, Dénesi Brigitta páros szerezte meg.

A férfiak mezőnyében az elődöntőig öt 2:1-es találkozó volt. Előzetesen a Molnár István, Tóth András (TF), a Deák Márk, Szabó Alpár (Kaposvári Egyetem), valamint a Herczeg Roland, Tamasi István (TF) kettősök közül kettőt lehetett a döntőbe várni. Hogy ez nem így lett, arról a torna meglepetéscsapata, a Csizmadia János, Kiss Péter (Miskolci Egyetem) duó gondoskodott, akik az elődöntőben elütötték a finálétól a Deák, Szabó párost, ráadásul a torna korábbi szakaszában a Molnár, Tóth párost is legyőzték!

A finálé másik résztvevője a Tamasi István, Herczeg Roland (TF) páros lett, akik Tóth Andrásékat verték az elődöntőben három rendkívül szoros, a minimális, két pontos különbséggel.

A döntőben aztán szoros küzdelmet láthatott a publikum. Az első játszmában a meglepetéspáros Csizmadia, Kiss legénység végig vezetve, összességében magabiztos részsikert aratott. A második szettben is szinte végig ők vezettek, ám Tamasiék egy utolsó, óriási feltámadást produkáltak. Négy mérkőzéslabdát is hárítottak, ám végül nem kerülhették el a sorsukat, és a lehető legkisebb különbséggel, két ponttal elvesztették a második szettet, ezáltal pedig a mérkőzést is. A férfiak bronzérmét háromjátszmás mérkőzésen Deák Márk és Szabó Alpár nyerte.

Összességében a két nap alatt 76 mérkőzést játszottak a résztvevő sportolók, az esti bulik pedig valószínűleg azokat is kárpótolták, akiknek esetleg a torna maga nem úgy sikerült, ahogy azt előre eltervezték.

A versenyzőket egyébként is mindenképpen dicséret illeti, hiszen a teljes verseny alatt rekkenő hőség volt. A játékosok azonban így is zokszó nélkül viselték a megpróbáltatásokat, és becsülettel, maximális odaadással játszották le a mérkőzéseket.

További információ

vissza a tetejére