Döntött a kormány: Sportcsillag Ösztöndíj és uszoda a Tüskecsarnok mellé

2012. december 21. (péntek) 14:56 Írta: MEFS Web-szerkesztőség    -    
Döntött a kormány: Sportcsillag Ösztöndíj és uszoda a Tüskecsarnok mellé

Budapest, 2012. december 21., péntek (MTI) - Döntött a kormány, megépülhet az 50 méteres uszoda a Tüskecsarnok mellé - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő a helyszínen tartott pénteki sajtótájékoztatón.

'A kormány megalakulása óta kiemelten fontosnak tartja az egyetemi, a főiskolai és a diáksport fellendítését, megerősítését, illetve bizonyos létesítmények megvalósítását - fogalmazott Giró-Szász András. - A legutóbbi kormányülés egyik döntése az volt, hogy az egyetemi sportélet megerősítése céljából létrehoz egy sportcsillagösztöndíj- rendszert, amelyen keresztül az élsportolókat olyan
                                         MTI Fotó: Mohai Balázs

helyzetbe kívánja hozni, hogy tanulmányaikat a hazai felsőoktatási intézményekben tudják folytatni a sportolásuk mellett, és ne külföldi egyetemek sportcsapatait erősítsék. Emellett természetesen az infrastruktúrát is erősíteni kell, hogy a diáksportélet megerősödjön. A kormány célja, hogy a Tüskecsarnok mellett az úszó- és vízisportok számára egy olyan uszodát hozzon létre, amely egyúttal a diáksportot is jól szolgája majd."

Vígh László kormánybiztos hozzátette: az uszoda 2,2 milliárd forintból valósulhat meg, s várhatóan 2014 harmadik negyedévében nyithatja meg kapuit.

A létesítményhez 1000 fős lelátó épül majd, így arra nem lesz alkalmas, hogy a 2021-es úszó világbajnokság helyszíne legyen" - mondta el az MTI-nek a kormánybiztos, majd arról beszélt, hogy a Tüskecsarnokkal és a mellette felépülő uszodával az Infopark mellett egy olyan multifunkcionális sportkomplexum valósulhat meg, amelyben a hallgatók szinte minden sportágat űzhetnek, ugyanakkor a létesítmények az utánpótlás- és a szabadidő-, sőt a versenysportot is szolgálhatják majd.

"Még nemzetközi szintű versenyeket is le lehet majd bonyolítani benne. Itt akár egyszerre 36 pingpongasztalon is folyhatnak a versenyek" - fűzte hozzá. Magát a Tüskecsarnokot 1993-ban kezdték építeni, ám a beruházás 1996-ban leállt, és a kormány korábban döntött arról, hogy a félbemaradt építkezést folytatni kell. A 4000 fős létesítmény 2014 első negyedévére készülhet el.

"A Tüskecsarnokkal kapcsolatos legújabb fejlemény, hogy még pénteken beadjuk az engedélyes terveket a hatóságokhoz, a kiviteli tervek még az idén elkészülnek, s ezek alapján hamarosan elindítjuk a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást" - jelentette be Vígh László, a sportlétesítmények fejlesztésért felelős kormánybiztos.

Forrás: MTI 2012. december 21., péntek 12:47

További információ