A Nemzeti Sportszövetség és partner szervezeteinek sajtótájékoztatója

2010. június 19. (szombat) 19:00 Írta: Varga Gábor    -    
A Nemzeti Sportszövetség és partner szervezeteinek sajtótájékoztatója

A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) sajtótájékoztatón bemutatta azt a 12 pontos javaslatcsomagot, amelyet a magyar sportélet felemelkedéséért állított össze.

A Magyar Sport Házában megrendezett eseményen Dr. Gémesi György elnök ismertette az NSSZ stratégiai partnerei által aláírt dokumentumot. Gémesi a javaslatcsomagot Réthelyi Miklósnak, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős miniszterének juttatja majd el.

A Nemzeti Sportszövetség és az integrációs folyamatba önként társuló sport civil oldal szervezeteinek (Magyar Diáksport Szövetség, Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség, Sportegyesületek Országos Szövetsége, Semmelweis Egyetem TSK (TF), Nemzeti Szabadidősport Szövetség, Magyar Sporttudományi Társaság)

12 pontja

a sport hosszútávú fejlesztése érdekében.

Preambulum

A Nemzeti Sportszövetség elfogadott stratégiájának megfelelően (2009.XI. 9.) kiemelkedően fontosnak tartja a sport kooperációjának fejlesztését, a felhalmozódott tapasztalatok, javaslatok megfogalmazását. A Nemzeti Sportszövetség integrációs folyamatba bekapcsolódó sportszakmai partnereivel rendszeresen szakmai egyeztetéseket folytat. A sport „stratégiai ágazatként történő” kezelésének támogatása, a következő évtized sporttrendjeinek leghatékonyabb kialakítása érdekében a partnerek fontosnak tartják megfogalmazni, a magyar sport legfontosabb megvalósítandó célkitűzéseit:

1. Szükséges az állam sporthoz – verseny és élsport, iskolai és diáksport, lakossági és szabadidősport - kapcsolódó feladatainak pontos meghatározása, valamint az állam és az önkormányzatok sporthoz kapcsolódó feladatainak szétválasztása. Az önkormányzati feladatokhoz döntően a „Sportoló Nemzet” kialakítása tartozna.
2. Az életminőség, valamint a civil oldal dinamikus fejlesztésének érdekében össze kell kapcsolni az önkormányzatiság és a sport értékeit, amelyhez kormányzati közreműködésre is szükség van. Kiemelkedő fontosságú az egészség-, életminőség és sportbarát médiapolitika kialakítása.
3. A sport szervezeti irányítását és állami finanszírozását három nagy ernyőszervezettel lehet a leghatékonyabb módon megoldani: a Magyar Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, és egy a fogyatékkal élő emberek sportját szervező ernyőszervezet segítségével.
4. A sportot komplex módon fejlesztő, összefüggéseket figyelembe vevő sportbarát jogszabályi környezet kialakítása, valamint a sport magántőke oldaláról történő, kedvezményes, legális támogatásának lehetővé tétele.
5. A „Sport Nemzet” rangunk megőrzése, az olimpiai és világversenyeken az eredményes szereplés feltételeinek biztosítása. A magyar utánpótlás-nevelés középtávú tervének meghatározása és végrehajtása.
6. A „Sportoló Nemzet” népegészségügyi, egészségfejlesztő program mielőbbi összeállítása, feltétel és ösztönző rendszerének, működtetésének biztosítása. „Sport legyen a szenvedélyed!” gondolat, gyakorlati megvalósítást igényel.
7. A sportot és a kultúra más területeit is szolgáló, multifunkcionális létesítményfejlesztési program elindítása, a sport „visszahelyezése” a kultúrába. A meglévő sportlétesítmények tervezett módon történő korszerűsítése és a hiányzók pótlása.
8. Az iskoláskor előtti, a közoktatásban és a felsőoktatásban, a mindennapos testedzés feltételrendszerének és korszerű szakmai tartalmának megteremtése, kialakítása.
9. A tanórán kívüli diáksportnak és a diákolimpiai versenyeknek minden közoktatásban tanulónak hozzáférhetővé kell válnia, a diákolimpia legyen a testnevelés tantárgy tanulmányi versenye.
10. Az egyetemi-főiskolai sport magyar sporton belüli integrációjának erősítése, elismertetése, fejlesztési programjának, foglalkoztatási rendszereinek támogatása.
11. A sportszakemberképzés piaci és társadalmi igényeknek megfelelő modernizálása, a kötelező szakember továbbképzés (testnevelő, edző, rekreációs szakember, humánkineziológus, sportorvos, sportszervező/menedzser, sportvezető) kialakítása és tartalmi megújítása. A sporttudományi kutatás fejlesztése, egy országos Sporttudományi, Sportegészségügyi és Sportorvosi Központ kialakítása a TF és OSEI alapjain.
12. A hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények állami támogatását, kijelölését tervezetten, előre meghatározott elvek alapján és sportszakmai konszenzussal kell kialakítani.

A Nemzeti Sportszövetség a sporttal kapcsolatos civilösszefogás, fejlesztését, annak koordinálását fontos feladatának tartja. A sport fejlesztése közszolgálati szintű feladat, aminek megvalósítása rendkívül sürgető.

Aláírók:
 
Dr. Gémesi György
Nemzeti Sportszövetség
Sportszövetség megbízott elnök
 
Deák György
Magyar Diáksport Szövetség
elnök
 
Dr. Vincze Pál
Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség
elnök
 
Nagy Tímea
Sportegyesületek Országos Szövetsége
alelnök
 
Dr. Tihanyi József
Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara
dékán
 
Salga Péter
Nemzeti Szabadidősport Szövetség
főtitkár
 
Dr. Tóth Miklós
Magyar Sporttudományi Társaság
elnök

Forrás: www.nssz.hu

További információ

Képgaléria

img_2175img_2189img_2194img_2197
vissza a tetejére