Végső búcsú Dr. Frenkl Róberttől

2010. február 25. (csütörtök) 09:54 Írta: Varga Gábor    -    
Végső búcsú Dr. Frenkl Róberttől
 
Közel ezer tisztelője, tanítványa, barátja, tudóstársa, sportolók, a társadalmi élet jeles képviselője vett végső búcsút Dr. Frenkl Róberttől, elnökünktől a Farkasréti temetőben. Búcsúbeszédet Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, Pavlik Gábor professzor, Jákó Péter és ifjabb Bibó István mondtak. Szövetségünk és a magyar sport nevében Vincze Pál alelnök méltatta – nekünk örökre tanár úr – kivételes munkásságát, emberi nagyságát, a sport iránti elkötelezettségét. A sírnál Neubauer János, gimnáziumi osztálytársa és legjobb barátja búcsúzott mély meghatottsággal.
 
 
 
A szertartást követően az SE Sporttudományi Kara a családot, a közeli munkatársakat és a barátokat a Dr. Hepp Ferenc teremben látta vendégül. Itt a barátok nevében Tihanyi József dékán, Tóth Miklós rektorhelyettes, Eric Saintrond, a FISU főtitkára, Hédi Csaba és Gallov Rezső, személyes emléket idézett fel Dr. Frenkl Róbertről. A család nevében felesége, Sylvia asszony mondott köszönetet a méltató szavakért.
„…senki sem pótolhatatlan, csak az, aki valaki…”

 

TANÁR ÚR ÖRÖKRE ELTÁVOZOTT
DR. FRENKL RÓBERT
1934-2010
 
Többféle rangos megszólítás illette meg: professzor úr, doktor úr, tanszékvezető úr, főigazgató úr, író úr, szerkesztő úr. Mi a főiskolai-egyetemi sport berkeiben elnök úrnak szólíthattuk volna, de nekünk TANÁR ÚR volt, mégpedig csupa nagybetűvel. Az a mód azonban, ahogyan ezt az egyszerű elnevezést kiejtettük önmagában kifejezte rendkívüli nagyrabecsülésünket és szeretetünket.
 
A sokféle megszólítási lehetőség sokfajta státusából fakadt. Hihetetlenül gazdag szakmai életútja során, gyakran egyidejűleg, számos jelentős állást töltött be a felsőoktatásban és az egészségügyben. Magas pozíciói azonban nem csupán változatos munkaköreiből fakadtak, hanem a sporttudományban, a sportorvos tudományban, az evangélikus egyházban és a sportszervezetekben végzett társadalmi tevékenységeiből is. Valamennyi önként vállalt társadalmi feladatát hivatásszerűen látta el; egyforma felelősséggel szolgált az eltérő képességeket igénylő hazai és nemzetközi terepeken.
 
A különféle pozíciók mögött enciklopédikus, sokirányú ismeret húzódott meg. Az intézményes keretek között szerzett végzettségein túl átfogó tudással rendelkezett az alapképzettségétől távol álló jó néhány területről, így a (sport)politikáról, a (sport)diplomáciáról, a sportmenedzsmentről, a sporteredményekről, valamint az írás és a szerkesztés mesterségéről. Elismert tudós volt, magas szintű elméleti tudását tükrözik tankönyvei, tudományos dolgozatai, és jelzi az akadémiai doktori cím. Ugyanakkor csodálatra méltó otthonossággal mozgott a társadalom több szegmensének gyakorlatában, első helyen a sportéletben. A sport mindennapi problémáit feltáró cikkei és könyvei szociográfiai mélységűek.
 
A sport volt sokrétű tevékenységének egyik kiemelt terrénuma, a főiskolai-egyetemi sporthoz ezernyi szállal, igen erősen kötődött. Kontaktusa ezzel a szférával az OSC-ben indult kézilabdázóként, majd mintegy félévszázadon keresztül irányította, menedzselte a szívének kedves egyetemi sportklub munkáját. Egyetemi sportvezetőként került kapcsolatba a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetséggel, ahol méltányolva sokoldalú felkészültségét és elkötelezettségét sorozatosan megválasztották tisztségviselőnek. Az a nagyfokú tisztelet, amelyet a FISU Orvostudományi Bizottságának elnökeként és a FISU VB tagjaként kivívott, személyén túl magyar egyetemi sportmozgalomnak, ezen keresztül az egész magyar sportnak is szól.
 
A hosszú szünet után 1991-ben újra függetlenné vált Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség önállósulási törekvéseinek és megalakításának mozgatórugója volt. Fejlesztésében mindvégig kulcsszerepet játszott és a MEFS lelke maradt halálig. Sokat küzdött, mindig minden lehetőt, és ha kellett lehetetlent is megtett, mindig, minden követ megmozgatott a főiskolai-egyetemi sport érdekében. Támogatta a főiskolai-egyetemi sport szereplőit, segítette az arra érdemeseket és alkalmasint az érdemteleneket is. Jól ismerte a sportolókat és eredményeiket, az Universiadékon versenyről versenyre látogatva fáradhatatlanul szurkolt sikereikért. Nem a tekintélyelvűség szellemében cselekedett, tekintélye, presztízse a főiskolai-egyetemi sportmozgalomban mégis megkérdőjelezhetetlen volt. Kiváló diplomáciai érzéke tanítandó, de meg nem igazán tanulható, menedzselési módszere nélkül a MEFS nem tartana ott, ahová mostanra eljutott.
TANÁR ÚR önmagára vonatkoztatva azt vallotta, nincs pótolhatatlan ember. Ebben az egyetlen egyben, mély reverenciával, de ellent kell neki mondanunk. Hiszen már a száraz tényekből is kiderül, jó pár ember szükséges ahhoz, hogy egyáltalán folytatása legyen mindannak, amit a TANÁR ÚR egy személyben végzett és akkor munkájának kivételes hatékonyságát még nem is említettük. Pedig egy nekrológba csak a töredékét lehet felsorolni szerteágazó tevékenységének.  Életművének méltatásához vastag könyvnyi terjedelemre lenne szükség. Amikor ez a könyv elkészül, minden bizonnyal hosszú fejezet tartalmazza majd a TANÁR ÚR elévülhetetlen érdemeit az egyetemi-főiskolai sportban.    
 
A búcsú perceiben, az elmúlt két évtizedben a MEFS-ben közvetlenül vele együtt dolgozó barátai, harcostársai és kollegái mellett, a főiskolai-egyetemi sport számtalan híve és szereplője tiszteleg néma főhajtással TANÁR ÚR emléke előtt. Mindannyian jól tudjuk, hogy halálával a magyar főiskolai-egyetemi sportmozgalmat pótolhatatlan veszteség érte.

További információ

Képgaléria

IMG_0204IMG_0214IMG_0220IMG_0231IMG_0247IMG_0255IMG_0258IMG_0262IMG_0265IMG_0268IMG_0276IMG_0280IMG_0302IMG_0320IMG_0323IMG_0335