MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2016. augusztus 07., vasárnap 21:02

A brazilok imádják az asztaliteniszt. Mi is.

Értékelés:
(0 szavazat)

Az első nap csupa győzelem volt a magyar asztaliteniszezők mérlege, a másodikon viszont érvényesült a papírforma, és Pattantyús Ádám, valamint Lovas Petra is búcsúzott egy kínai származású katari, illetve egy észak-koreai ellen. 


Még csak a második napjánál tart a riói olimpia, de azt megállapíthatjuk, hogy a brazilok szenvedélyesen imádják a sportot, a cselgáncscsarnokban például úgy szurkoltak a saját kedvencüknek, mintha a fociválogatott játszana világbajnoki döntőt. Volt ott minden, rigmusok, ollézás, ugrálás, szóval tényleg hazai pályát csináltak, és bár vasárnap az érkezésünkkor nem játszott brazil játékos, de fergeteges volt a hangulat az asztalitenisz helyszínén is. - írja az MTI tudósítója.

Pattantyúsnak ez a második olimpiája, Londonban is ott volt, de akkor az első körben búcsúzott, most viszont a kazah elleni siker miatt lelki teher nélkül, felszabadultan készülhetett a katari színekben induló, de 2009-ben vegyes párosban még kínaiként vb-aranyat nyerő Li Ping ellen. 

Pattantyús ennek ellenére megtette, amit lehetett, az első szettben játszmalabdája is volt, és a harmadikban is eljutott 11-11-ig, de a végén az állt a táblán, hogy Li Ping 4-0-val jutott a harmadik fordulóba.  

"Sajnálom az első játszmát, ha azt megnyerem, akkor talán sikerült volna elbizonytalanítani az ellenfelet." - nyilatkozta Ádám, aki a Budapesti Műszaki Főiskolán diplomázott, és az Év magyar egyetemi sportolója is volt (2004).

A hatalmas ázsiai dominancia ellenére Pattantyús érez még magában erőt ahhoz, hogy akár Tokióban is szerepelhessen. "Ha akkor is be lehet jutni a ranglistáról, akkor nem kizárt, hogy az az olimpia is szóba jöhet." - nyilatkozta Pattantyús.

Lovas Petrának is szurkoltak a brazilok, neki az észak-koreai Ri Mjong Szun volt az ellenfele, aki a világranglistán a 37. helyen áll, míg Lovas a 90. Ennek ellenére Lovas kezdett jobban, 5-1-re is vezetett az első szettben, de végül a koreai 11-9-re fordított, majd a másodikat percek alatt besöpörte 11-2-vel. Lovas azonban nem zuhant össze, 11-7-tel szépített, de ekkor Ri Mjong Szun megint a gázpedálra tette a lábát, és egy 11-4-es szettel a továbbjutás küszöbére lépett. Lovas nagyon jól játszott az ötödik szettben, hátrányból fordítva gyűjtögette a pontokat, 10-9-nél labdája is volt a 3-2-höz, de nem élt a lehetőséggel, így ő is búcsúzott.

"Összességében elégedett vagyok, főleg annak tükrében, hogy egyszer már abbahagytam a válogatott szereplést. Sikerült egy meccset nyernem, s most is mindent megpróbáltam" - nyilatkozta a 30 éves játékos.

Forrás: MTI

Képgaléria

{gallery}2415{/gallery}