MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2016. augusztus 12., péntek 13:37

Joó Abigél bár lendületben volt, nem bírt a kubai címvédővel

Értékelés:
(0 szavazat)

Joó Abigél ipponnak kikapott a címét megvédő amerikai Kayla Harrisontól a riói olimpia cselgáncsversenyének negyeddöntőjében. A vigaszágon egy jukóval kikapott a kubai Yalennis Castillótól, így a 7. lett. 


Abigél örült, amikor a japán cselgáncsvilágbajnokot sorsolták neki az olimpián, majd a vigaszági meccsén befáslizott ujjakkal küzdött. Egyszer hibázott, és abból már nem tudott visszajönni.

A 78 kilogrammosok mezőnyében az első meccsét a mongol Lhamdegd Pürevzsargal ellen fölényesen megnyerő magyar versenyző a nyolcaddöntőben a világbajnok Umaki Mamival találkozott. Joó előbb intésekkel került előnybe, majd az utolsó perc nyitányán egy jukóval. A japán ellenfél hiába próbálkozott, a végén még egy jukót szerzett Joó, így bejutott a legjobb nyolc közé.

Ahol az olimpiai címvédő várt rá. 2012-ben ugyanebben a szakaszban csaptak össze a felek, akkor a megsérülő magyar alulmaradt, és a vigaszágon folytathatta. A reváns nem jött össze: előbb intéssel került hátrányba, majd ellenfele 20 másodpercig a földön tartotta, így ipponnal ment tovább.

Joó a vigaszágon egy jukóval kikapott a kubai Yalennis Castillótól, így a 7. lett.

 "Miután eldobott, már nehéz dolgom volt, mert egy dobással ki lehet bekkelni a meccset - mondta Joó Abigél a kubai Castillo ellen elvesztett vigaszági dzsúdómeccséről. - Kapott ugyan egy intést utána, de sok időm már nem maradt, és annyira védekezett, olyan messze volt tőlem, hogy nem tudtam eldobni."  "nagyon nehéz kivédeni, ugyanis annak a lendületét használja ki, hogy én elfordulok. Mivel minden dobás lendületvesztéssel jár, egyben kockázat is.  Tehát próbáltam szembefordulni vele miután eldobott, de nem az enyém lett az akció, mert nem én kontrolláltam."

Pedig a meccs előtti edzői tanácsok közt szerepelt az is, hogy figyeljen erre a dobásra, a meccs közben pedig arra biztatta az edzője, Pánczél Gábor, hogy próbálja eldobni Castillót. Nem jött össze. Joó Abigél bekötött ujjakkal küzdött, de mint mondta, ez "nem vészes, ez már hónapok óta fáj. Kicsit érzékenyebb, ha ilyen megterhelés éri, de meccs közben nem annyira zavar.".

Bár a meccsen a KSI versenyzője kezdeményezett többet, nem zavarja, hogy mégis kikapott, mert rengeteg ilyen meccs van, és az olimpián mindenki csak nyerni akar, ő is ezt tette a torna korábbi meccsein.  A sorsolással nem volt elégedetlen, mi több, a vb-címvédő japán Umeki Maminak még örült is, mert "állítólag egyszer megvertem nemrég, és az edzőtáborban is dobtam rajta kettőt-hármat. Olimpián jó sorsolás nincs, csak nem rossz, és én nem panaszkodhatom."

Összességében már a kijutásnak is örült, mert a szabályváltoztatások után nem tudta, mire lesz képes, Rióban pedig többet ért el, mint a legtöbb magyar versenyző, így pozitívan gondol vissza az olimpiára.

Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura, NSO, fotó: Szabó M., MOB/Szalmás 

Képgaléria

{gallery}2444{/gallery}