MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2016. augusztus 11., csütörtök 14:09

Azt hihetnénk, Rióban jobb az időjárás

Értékelés:
(0 szavazat)

Szerdán kellemetlen időben hajóztak a vitorlázóink


Miközben két szörfösünk a csütörtöki versenyre készülve pihent, három vitorlázónk két-két futamot teljesített. A versenynapon - az olimpia hivatalos oldalának adatai alapján - szeles időben, esőben, 18 fokban, 65 százalékos páratartalom mellett kellett teljesíteni a távokat. Nem volt könnyű.

A finn hajóosztályban versenyző Berecz Zsombor a harmadik futamban a kitűnő 5. helyen ért célba, a következőben pedig 12. lett, az összesítésben a 23 fős mezőnyben a 11.

A laseres Vadnai Benjamin nem tudta megismételni az első futamban elért 9. helyét, egy 34. és egy 30. helyezéssel kellett beérnie tegnap. Összetettben a 28. helyről várja a folytatást.

A szintén laseres Érdi Mária a kitűnő keddi eredmények után tegnap először 26., a következő futamban pedig 20. lett. Hat etap után a 17. helyen áll a 37 fős mezőnyben. Marcsi rajt-cél győzelmet aratott a Laser Radial hajóosztály 3. futamán. A 18 éves vitorlázó a 4. futamban is jól ment, ott végül az 5. helyen végzett. A magyar lány négy futam után összesítésben a 9. helyen áll, és még hat futam van hátra. A Laser Radiálban összesen 10 futamot, majd egy éremfutamot rendeznek az olimpián.Ma (aug. 11-én) a szörfösök és a finnesek fognak versenyezni, a Laser hajóosztály képviselői pihennek. 

 

Szurkolj velünk magyar idő szerint 18.00–22.30 óráig

Gádorfalvi Áron - TE diplomás versenyzőnek a férfi szörf RSX,

Berecz Zsombor versenyzőnek a finn,

Cholnoky Sára - TE diplomás versenyzőnknek a női szörf RSX kategóriában megrendezett futamokon!

Képgaléria

{gallery}2437{/gallery}