MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

Budapesti Gazdasági Főiskola

Web: www.bgf.hu

 

Rekord létszám és a Testnevelési Egyetem uralma jellemezte a Judo MEFOB-ot

2014. november 30-án rekord létszámú nevezővel zajlott le a 25. Judo Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB). A versengésben 17 egyetemről és főiskoláról 173 versenyző vett részt. Az amatőr versenyzők mellett tiszteletüket tették, profi válogatott sportolók is, persze szerényebb számban, mint tavaly, hiszen idén pont a koreai Grand-Prix-re esett a MEFOB.

2014. november 27., csütörtök 20:48

Kettős ünnep az egyetemi sportban

Kettős ünnep az egyetemi sportban

A mai napon egyszerre adták át a Tüskecsarnokot a lágymányosi egyetemi campuson és díjazták az év egyetemi sportolóit világversenyeken elért eredményeikért. A Tüskecsarnok délelőtti megnyitóján elhangzott, kormányzati cél a nemzetközi sportesemények Magyarországra hozatala, a díjátadón a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az év legeredményesebb egyetemista sportolóit ismerte el. A díjakat azok az egyetemi, főiskolai hallgatók vehették át, akik ez évben felnőtt világbajnokságon aranyérmet szereztek, a 2014-es Egyetemi Világbajnokságok egyikéről arany-, ezüst-, vagy bronzéremmel tértek haza, illetve dobogós helyen végeztek a Rotterdami Európai Egyetemi Játékokon. Hagyományosan díjazták a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) intézményi pontversenyének győztes egyetemeit és főiskoláit is.

2014. október 22., szerda 16:04

Fölényes BME győzelem a Tájfutó MEFOB-on

Fölényes BME győzelem a Tájfutó MEFOB-on

2014. október 17-19-én Zalaegerszegen és Döbröcén rendezték meg a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség megbízásából a Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási és Futó Egyesület (Göcsej KTFE) által rendezett Tájfutó Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot (MEFOB).

Zala megyében rendezik a Magyar Egyetemi-Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnokságot

2014. október 17-19-én a Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási és Futó Egyesület rendezi az idei Magyar Egyetemi-Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnokságot (MEFOB). A terep igazán különleges lesz, hiszen két helyszínen is zajlanak majd a versenyek. Első két nap Zalaegerszegen majd a harmadik nap Döbröce térségében futhatnak a versenyzők.

2014. október 02., csütörtök 13:39

Képzés az egyetemi sportirodák munkatársainak

Képzés az egyetemi sportirodák munkatársainak

A mai naptól három napos képzésen vesznek részt a felsőoktatási intézmények sportiroda vezetői, a sportközpontok és létesítmények igazgatói, szakmai vezetői, egyesületi elnökei, a testnevelők és a hallgatók egyaránt. A Debreceni Agrártudományi Központban zajló képzés résztvevői között valamennyi állami és számos magánintézmény képviselteti magát. Az előadók sorában számos neves, a közéletből jól ismert szakember megtalálható.

Egyetemista kajak-kenusok veszik birtokba Fehéroroszország vizeit

Augusztus 15-17. között a fehéroroszországi Minszk városában rendezik meg a VI. Kajak-kenu Egyetemi Világbajnokságot (EVB). A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által rendezett versenyen 19 kiváló magyar kajak-kenus száll vízre.

2014. július 24., csütörtök 10:33

Kemény harc folyt a rögbi kupáért

Kemény harc folyt a rögbi kupáért

Miskolcon csaptak össze az egyetemi rögbi srácai. A küzdelmes meccseket 4 nap önfeledt szórakozás előzte meg, mivel a rögbis fiúk az EFOTT fesztivál ideje alatt is azon voltak, hogy minél jobban megismertessék a fesztiválozókkal az általuk kedvelt olimpiai rögbi szakágat.

Olimpikonokkal találkozhatnak az EFOTT hetijegyek nyertesei

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség a SportPont Programba beregisztrált sportkedvelő hallgatók között, az SPP nyereményjátékának díjaként ma 15 EFOTT hetijegyet sorsolt ki.

A szerencsés nyertesek e-mailen is kaptak értesítést, amelyben tájékoztatást kaptak arról, miként vehetik át nyereményüket. A mellékletben is megtalálható nyertesek névsorát a SportPont Program oldalán (http://sportpont.hu) és hivatalos Facebook oldalán is https://www.facebook.com/sportPONTprogram) közzétesszük.

Vívó MEFOB: a BME végzet az összesített lista élén

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Vívó Országos Bajnokság (MEFOB) vasárnapi versenynapján sem maradtak el a debreceni sikerek, ám a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) versenyzői az utolsó napon is kiváló formában voltak. A férfi és a női kard egyéni és csapatversenye mellett az Universitas váltó küzdelmeire került sor a zárónapon.

2014. április 13., vasárnap 11:46

Vívó MEFOB 2. nap: felzárkózott a BME

Vívó MEFOB 2. nap: felzárkózott a BME

A Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) harcolt egymással az aranyakért a vívó MEFOB második napján. Az izgalmak és a nagy csatározások a szombati napon sem maradtak el a Magyar Egyetemi - Főiskolai Vívó Országos Bajnokságon, ám ezen a napon már a tőrözők mérték össze erejüket.