MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

2014. február 20., csütörtök 22:22

Több, mint pom-pom: márciusban debütál a Cheer MEFOB

Több, mint pom-pom: márciusban debütál a Cheer MEFOB

Mindig irigyelted a filmekben a kosár-, vagy focicsapatoknak szurkoló lányokat? Nem is gondoltad, hogy Magyarországon létezik a cheerleading, mint sportág? Vagy éppen alig vártad, hogy megmutathasd magad csapatoddal? Kíváncsi vagy milyen a hangulata egy ilyen versenynek? Most itt a lehetőség!

A 2013-as év legjobb egyetemi sportolóit ünnepelték

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közösen köszöntötte a 2013-as esztendő legjobb egyetemi sportolóit november 28-án az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az év egyetemi sportolója díjban részesültek a Kazanyi Universiadéról hazatért sportolók, köztük az aranyérmes Joó Abigél, Biczó Bence, Kiss Tamás, és a Vincze Balázs vezette férfi vízilabda csapat. A sportolók a kitüntetéseket dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkártól vehették át. Díjat kapott többek között világbajnoki címéért Szabó Gabriella olimpia bajnok, valamint az idén szintén világbajnoki aranyérmet szerző korábbi Universiade győztes vívóink, Szényi Péter és Rédli András. Az eseményen a legtöbb felsőoktatási intézmény és sportági szakszövetség képviseltette magát, korábbi világ- és olimpiai bajnokok, Universiade győztesek ünnepeltek együtt a fiatal bajnokokkal.

XXVI. major’S papír Őszi CSÓTÓ CSÚCSFUTÁS

Varga Dorottya és Nagy Patrik az abszolút és az Egyetemi Kupa győztese is. Előbbi megdöntötte saját egyetemi csúcsát is. A verseny egyúttal SportPont rendezvény is.

Hírek tagintézményeink sportéletéből - Miskolci Egyetemi Sportnap

Rektori szünet keretében került megrendezésre a XIV. Miskolci Egyetemi Sportnap. A rendezvény történetében példátlan esőzés sem tudta eltántorítani a hallgatókat, igaz a megszokott 3.000-3.500 fős résztvevői létszám idén elmaradt, de a számos elhalasztott program ellenére is mintegy 1.500 fő hallgató (ebből több, mint 1.000 fő regisztrált a különböző sportprogramokra), oktató és egyetemi dolgozó volt jelen az eseményen.

2013. szeptember 20., péntek 13:48

XXV. 5vös 5km

XXV. 5vös 5km

A múlt, a jelen sztárjaival és a jövő reménységeivel lép negyedszázadosi rangba a XXV. 5vös 5km!

Kérdőív az egyetemi sport fejlesztése érdekében

A hallgatói sport fejlesztése érdekében a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség megbízásából a Forsense Intézet felmérést végez sporttal, ill. főiskolai, egyetemi sportrendezvényekkel kapcsolatban.

Különdíj az Ironman OB egyéni vagy váltós egyetemi és főiskolai hallgatóinak

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Felsőoktatási Tervezési Testület (FTT) közös felajánlásával az Ironman OB-n egyéniben vagy váltóban induló magyar egyetemi és főiskolai hallgatók között egy ingyenes egyéni indulási lehetőséget sorsolunk ki a 2014. évi Hosszútávú Triatlon OB-re (előnevezési áron). A nyertesek egyben – az ELTE-BEAC Polythlon Klub felajánlásával – személyre szabott edzéstervet kapnak a felkészüléshez Kis Gyula 3x féltávú magyar bajnoktól.

Az EFOTT lehet a nyár legsportosabb fesztiválja

Igazi csemegének ígérkezik Zánkán a június 29-e, a Civil Tér színpadát ugyanis sztársportolók lepik el, akik a beszélgetésen túl, egy kis mozgásra is kaphatóak lesznek. A nyár legsportosabb fesztiváljának ígérkező EFOTT-on a hagyományos sportágak mellett az újdonságnak számító sárkányhajózás és a bossaball is kipróbálható, de a vízi mókák és a szervezett bicikli-túrák sem maradnak el. Íme egy kis ízelítő a közel 50 „mozgólehetőség” közül.

Sportágválasztó: Fiatal tehetségeket segít a MOL

A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázatában idén összesen 133 pályázó részesült támogatásban mintegy 30 millió forint értékben. Az eredményhirdetésen a Sportágválasztón a fiatal tehetségeket Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó köszöntötte, aki korábban éveken keresztül maga is a MOL által támogatott program kedvezményezettje volt.

Sportágválasztó: Simicskó István is népszerűsítette a SportPont Programot

A Sportágválasztón több mint 90 sportág díjmentesen kipróbálható a Maglódi úton. Rengeteg gyermek, érdeklődő, sportoló. Fantasztikus hangulat. A rendezvényen hagyományosan megjelennek neves sportszemélyiségeink, olimpikonjaink, hogy jelenlétükkel is népszerűsítsék saját sportágukat és általában a sportot, a rendszeres testmozgást.