MEFS Facebook oldalMEFS Google+ oldalMEFS RSS csatorna

Saját legjobb idejüket megdöntve nyertek a magyar paraúszók Rijekában

Három arany és egy ezüst éremmel kezdett az ELTE paraúszó csapata Rijekában, az Európai Egyetemi Játékok 12. napján.

Bármi megtörténhet - B33 kosár az Egyetemi Játékokon

Egy nap után két győzelem egy vereség a DEAC férfi csapatnak mérlege, a debreceni lányok szoros csatában mindkét meccsüket elveszítették Rijekban az Európai Egyetemi Játékok 3x3-as kosárlabda viadalán.

Hétvégén is van kiért szurkolnunk az Európai Egyetemi Játékokon

Pénteken zárult a bridzs, hétvégén folytatódik a tollas és a strandröplabda, szombaton indul a B33-as kosár, paraúszás és taekwondo.

2016. július 23., szombat 09:32

B3x3 kosár Riejkában DEAC részvétellel

B3x3 kosár Riejkában DEAC részvétellel

Szombaton kezdődik a kosárlabdázás új szakágának, a B3x3-nak a versenye Rijekában, a 3. Egyetemi Európa Játékok rendezvénysorozatán belül.

Tusványoson csapnak össze a Kárpát-medence legjobb egyetemi futsal csapatai

Nektek „csak” buli, nekünk foci is. Ez a jelmondata a harmadik alkalommal sorra kerülő TuFi-nak, azaz Tusványosi Finálénak.

Az ELTE-s csapat, balról: Páni Róbert – edző, Kollárszky Boglárka, Kovács Krisztina – kísérő, Szabó Álmos – edző, Sipos Péter alul: Móczik Alexandra – kísérő, Illés Fanni

ELTE-s hallgatók idén először vehetnek részt az Európai Egyetemi Játékokon, Magyarországról pedig ez az egyetlen intézmény, amely parasportolókat indít.

 

2016-os Lovas Egyetemi Világbajnokság újra magyar résztvevőkkel

A svédországi Flyinge nemzeti ménesbirtok adott otthont június 29. és július 2. között a 11. Egyetemi Lovas Világbajnokságnak, melyen 18 nemzet lovas egyetemistái képviseltették magukat, köztük hosszú idő után újra Magyarország is.

Szlovéneknek esélyt sem adtak a TE-s lányok a női tenisz végső küzdelmében

A Zágrábban zajló Európai Egyetemi Játékokon teniszben a TE női teniszcsapata képviselte hazánkat; nagy küzdelemben a 11. helyen zárták a tornát.

Viharos hétfő a zágrábi EEJ kosárlabda zárónapján

Az Európai Egyetemi Játékokon július 18-án játszották az utolsó mérkőzéseket. Női csapatunk (TE) a 9. helyen, míg a férfi együttesünk (DE) a 16. helyen zárta a Játékokat

Hosszú évek után nyerte el ismét a bajnoki címet az SZTE

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is az EFOTT keretében rendezte meg a Magyar Rögbi Szövetség a MEFS támogatásával a Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Rögbi Bajnokság Döntőjét.