Hírarchívum - 2012. augusztus

Találkozz olimpikonjainkkal a Gyulai István Memorialon augusztus 20-án!

Christian Taylor, Jason Richardson és Timothy Kitum is indul a Gyulai István Memorialon, ahova mindenki számára díjtalan a belépés!

Száz egyetemista olimpikon és tizenhét érmes egyetemista az olimpián

Olimpikonjaink a magyar egyetemi sportéletben is fontos szerepet játszanak, mint példaképek, akik motiválni tudják a fiatalokat a sportos életmódra, mind élsport és versenysport, mind a rekreációs sport területén. E mellett egyetemeink és főiskoláink hallgatóiként sikeres szereplésük az intézmények számára is fontos értéket jelentenek. Ezért a Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség figyelemmel kísérte, hogy a londoni olimpián miként szerepeltek azok a sportolók, akik egyben a tanulás terén is bizonyítanak felsőoktatási intézményeinkben. Nyolc aranyérmet, öt ezüstérmet, négy bronzérmet hoztak hazánknak a tanuló sportolók. Harmincketten végeztek értékes pontszerző helyeken. A pontszerző helyeket figyelembe véve a legsikeresebben  a Semmelweis Egyetem (SE-TF), a Eszterházy Károly Főiskola és a Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatói szerepeltek.

Olimpiai aranyérmes K1-ben Kozák Danuta, a BCE hallgatója

Kozák Danuta, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója, K1 1500 méteren a címvédő Inna Oszipenko-Radomszkóval vívott nagy küzdelmet az aranyéremért. Radomszkó ugyan jobban rajtolt, de a táv második felénél már látszódott, hogy a magyar lány lesz az ellenfele az aranyéremért. Végül a hajrában Kozák bizonyult a legjobbnak.

10 kilométeres úszásban olimpiai bajnok Risztov Éva, a DE hallgatója

Risztov Éva, a Debreceni Egyetem hallgatója, kiemelkedő teljesítménnyel olimpiai bajnoki címet szerzett női 10 kilométeres hosszútávúszásban. Risztov szinte végig vezette a versenyt, a befutó mégis nagyon izgalmasra sikeredett. Végül négytized másodperccel előzte meg az amerikai Haley Andersont. Harmadik helyen az olasz Martina Grimaldi végzett.

Ismét egyetemisták a férfi K-2 1000-es és a női K-4 500-as londoni aranycsapatokban

Bearanyozták szerdai napunkat kajakozóink. A Dombi Rudolf- Kökény Roland Európa-bajnok páros utolsó másodpercig szoros és izgalmas futamban győzte le a portugálokat kajak-1000 méteren. Dombi Rudolf jelenleg a Semmelweis Egyetem (TF) hallgatója, és a 2008-as Egyetemi Világbajnokságon is szerepelt, ahol ezüstérmet szerzett hazánknak.

MÁR LEHET NEVEZNI A MEGÚJULT KOSÁRLABDA MEFOB-ra! (versenykiírás)

Európában egyedülálló, az amerikai modellt követő bajnoki rendszerben mérhetik össze tudásukat 2012/13-as tanévtől az egyetemi és főiskolai hallgatók kosárlabda sportágban. Ajándék mezgarnitúrák és labdák várják a nevező csapatokat. A nevezési díjat a bajnokság végére visszatérítik a csapatoknak. A magyar és regionális bajnokok európai szintéren képviselik hazánkat 2013-ban. A csapatoknak érdemes részvételi szándékukat már augusztus folyamán jelezni a helyek korlátozott száma miatt.

Olimpiai ezüstérmes az EKF-es Lőrincz Tamás birkózásban

Lőrincz Tamás a német Európa-bajnok Frank Stäblert, a világbajnok harmadik helyezett amerikai Justin Dashaunt, valamint az elődöntőben a kétszeres világbajnoki második Manuhar Tszhadajat legyőzve jutott a döntőbe a 66 kilós kötöttfogásúak mezőnyében. Az egész nap kiváló formát mutató Lőrincz, aki az Eszterházy Károly Főiskola hallgatója, a döntőben nem talált fogást a dél-koreai Kim Hjeovun-on.  Az első menetben Kim kivédekezte a partel helyzetet, így egy ponttal nyerte az első két percet. Majd a dél-koreai parterből vezetett támadását nem tudta kivédekezni a második menetben Lőrincz. Ez hazánk második ezüstérme bírkózásban a londoni olimpián a szintén EKF-re járó Módos Tamás bronzérme után.

Berki Krisztián hibátlan gyakorlattal a lólengés olimpiai bajnoka

Berki Krisztián aranyérmet szerzett hazánknak lólengésben hibátlanul bemutatott gyakorlatával a londoni olimpián. Sportolónk, aki az Eszterházy Főiskola hallgatójaként a 2009-es belgrádi Universiade aranyérmese - , legnagyobb riválisát, az angol Louis Smitht győzte le a kiélezett versenyben. Az angolok kiválósága is hibátlan gyakorlatot mutatott be, és ugyannyi pontot kapott, mint Berki. A kivitelezésre kapott a magyar versenyző magasabb pontszámot és állhatott ezért a dobogó legfelső fokára. Magyar Zoltán és Borkai Zsolt után így ismét olimpiai bajnokot ünnepelhetünk lólengésben.

Heroikus küzdelem a tatamin: Joó Abigél, a SZIE hallgatója, sérülten is 5. Londonban

Drámai események zajlottak le a 78 kg-os súlycsoport női judós küzdelmei során. Kiváló formában kezdő sportolónk Joó Abigél, a négy közé jutásért az amerikai világbajnok Kayla Harrison ellen lépett a tatamira. Ezt a mérkőzést is kiválóan kezdte Joó, egyértelműen ő irányított, míg egy súlyos térdsérülés miatt szinte járásképtelenné vált. A láthatóan nagy fájdalmai ellenére folytatta a mérkőzést, de így nem volt esélye a világbajnok ellen. Kérdéses volt egészen a következő mérkőzése kezdetéig, hogy vigaszágon folytatni tudja-e sérülése miatt. Végül versenyzőnk úgy döntött, hogy vállalja a kihívást. Felbicegett a tatamira, és érthetően egy óvatos kezdés után a nap egyik legszebben kivitelezett technikájával, iponnal küldte földre lengyel ellenfelét. A bronzmérkőzésen már sérüléséből fakadó hátrányát nem tudta kompenzálni Joó, és francia ellenfele iponnal győzött ellene. Mégis egy újabb hős született Londonban, aki példát mutatott kitartásból, küzdelemből az egész világnak.

1 / 2 oldal