Rókaűzők 2011: Ismét a Pajzán Majális nyert!

2011. október 17. (hétfő) 21:13 Írta: MEFS Web-szerkesztőség    -    
Rókaűzők 2011: Ismét a Pajzán Majális nyert!
2011. október 8-án a Kaposvári Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem közös szervezésében került sor az idei Rókaűzők egyetemi és főiskolás váltófutóversenyre, melyen több, mint 50 csapat vett részt. A két megyeszékhely közötti 80 kilométeres távot 12 szakaszra bontották: a csapatok Sásd irányában, a Mecseken keresztül futottak le Pécsre.

A legeredményesebb egyetemi-főiskolai csapat a szegedi Pajzán Majális lett, a MEFS által felajánlott különdíját Téczely Tamás MEFS elnökségi tag adta át részükre.

A verseny Kaposvár belvárosából, a Kossuth térről indult, a résztvevő fiataloknak a kedvét a 6-7 fokos hideg sem vette el. A résztvevő 564 sportembert Szita Károly polgármester köszöntötte az indulás előtt. A Kaposvári Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem több társasággal is képviseltette magát. A rendezvény történetében először próbált szerencsét olyan csapat, amelyet csak külföldiek alkottak. A szervezők – a jövőre gondolva – középiskolás együtteseket is vendégül láttak, de vegyes csapatok, baráti társaságok is rajthoz állhattak.

A különböző hosszúságú és nehézségi fokú szakaszokat egymás között saját belátásuk szerint oszthatták fel a csapatok tagjai. A mezőny tagjain megkönyörült az időjárás, hiszen az indulást követően rövidesen kisütött a nap, s ha nem is emelkedett számottevően a hőmérséklet, legalább nem zuhogó esőben kellett teljesíteni a távokat. A tömegrajt után az első váltópont a szentjakabi buszfordulóban volt. A folytatás is sok izgalmat és küzdelmet ígért, hiszen a Mecsek dimbes-dombos tája alaposan megfogta, szétszakította a mezőnyt. A pécsi Dóm térre végül, az elmúlt évhez hasonlóan, a Pajzán Majális elnevezésű alakulat utolsó tagja futott be elsőként. Az egyetemek között tehát végül a szegediek szerezték meg az első helyet egy pécsi együttes előtt. A vegyes csapatok csatáját a címvédő Kaposvári Betyárok nyerte, a középiskolások versengésében pedig egy pécsi együttes bizonyult a legjobbnak.

 

Eredmények:

0-ás kategória (középiskolások): 1. Cisztercicák és Kandúrok (Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnázium), 2. TMG VadÁszai, 3. Munkácsy (Munkácsy Mihály Gimnázium, Kaposvár).

1-es (egyetemisták és főiskolások): 1. Pajzán Majális, Szeged, 2. Pécsirókák, Pécs, 3. USC Szeged.

2-es kategória (öregdiákok, oktatók, nyílt): 1. Kaposvári Betyárok 2. Rosszabbul futunk, mint 4 éve (Budapest), 3. Söprő Szöcske (Budapest).

Az időeredmények alapján összeállított álomcsapat: Laluska Zsuzsa, Kozari András, Kapitány Zoltán, Frank Ádám, Kószó Barnabás, Badar Gergő, Szelepcsényi Zsolt (valamennyien Pajzán Majális), Márkus Viktor (Rosszabbul futunk, mint 4 éve), Récsei Petra (Karak és Társai), Berke Dávid, Czebei Réka (mindketten) Kaposvári Betyárok), Koris Edina (TF).

További információ

Képgaléria

1Rokauzok20112Rokauzok20113Rokauzok2011
vissza a tetejére