Hírarchívum - 2010. október

NSSZ főtitkári értekezlet Tatán

2010. november 02. (kedd) 13:57
A Nemzeti Sportszövetség október 26-27-én Tatán az Olimpiai Központban főtitkári értekezletet tartott, ahová a MEFS – partner szervezetként – már második alkalommal kapott meghívást. Ez alkalommal felkérést is előadás megtartására, mely a sportági szövetségekkel történő együttműködés további fejlesztésének lehetőségeit célozta. A MEFS tevékenységének és a kapcsolatépítés területeinek bemutatását Dr. Vincze Pál megbízott elnök tényekkel és számokkal prezentálta.
Az országos értekezletről bővebben az NSSz honlapján a hírekben informálódhatnak. (www.nssz.hu).
Ligeti Dániel, a Nyugat-Magyarországi Egyetem hallgatója

Nyolc magyar versenyző képviseli a magyar birkózó és egyetemi sportot Torinoban, melyen 29 ország képviselteti magát. Az esemény súlyát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Nemzetközi Birkózó Szövetség, a FILA teljes vezérkara, Raphael Martinetti elnök, Matteo Pellicone elnökhelyettes és Michel Dusson főtitkár is megjelent a megnyitón.

EUSA Hallgatói Bizottsági ülés, Athén

2010. október 30. (szombat) 20:56
EUSA Hallgatói Bizottsági ülés, Athén

Október 22-24. között ülésezett az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) Hallgatói Bizottsága, melyen Rakaczki Zoltán MEFS elnökségi tag a szervezet titkáraként vett részt.

XLI. Műszaki Felsőoktatási Sportnapok, Pécs

2010. október 29. (péntek) 20:02
a kosárlabdában győztes győri lánycsapat

Az összetett pontversenyt huszadszor nyerte a győri egyetem csapata.

Magas állami kitüntetés a MEFS alelnökének

2010. október 25. (hétfő) 09:20
     Dr. Honfi László

Állami ünnepünk alkalmából Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta Dr. Honfi László az Eszterházy Károly Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára, a Testnevelési és Sporttudományi Intézet igazgatója, a MEFS alelnöke.

Kitüntetéséhez szívből gratulálunk, további munkájához sok sikert és eredményeket kívánunk.

 

Magyar Ökölvívó Szakszövetség Egyetemi, Főiskolai Bizottsága és a University Boxing Club 2010. november 13-ra szervezi az első felsőoktatási intézmények ökölvívó hallgatói országos találkozóját.

Videokonferencia az egyetemi sportról

2010. október 15. (péntek) 07:59
Középen Dr. Kokovay Ágnes (TF), balról Dr. Kozsla Tibor (TF), jobbról Dr. Hédi Csaba (MEFS)

A Nemzeti Sportszövetség koordinálásában a sportszakember képző intézmények aktív részvételével október 14-én videokonferenciára került sor, melynek fő témája az egyetemi sport volt.

Megjelent a FISU Magazin 79. száma

2010. október 14. (csütörtök) 14:13
Megjelent a FISU Magazin 79. száma
A világ több mint 150 országában olvasott lap összefoglalót ad az ez évben megrendezett egyetemi világbajnokságokról. Örömmel osztjuk meg olvasóinkkal a FISU vezetők által nagyra értékelt rendezés és eredmény dicsérő sorait.
Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozója a Nyíregyházi Főiskolán

Kimondani is sok, 59. alkalommal került megrendezésre a hagyományos, több tanárgeneráción átívelő sporttalálkozó a Nyíregyházi Főiskolán.

MEFOB döntők

2010. október 07. (csütörtök) 12:14
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség – a Versenysport Bizottsággal egyetértésben – a 2010/2011. tanévi MEFOB döntőinek rendezésére beadott pályázatok alapján az alábbi döntést hozta a rendező intézményeket illetően:
1 / 2 oldal