Címke: Debreceni Egyetem
2007. szeptember 12. (szerda) 20:33

MEFOB pontverseny

Három évvel a felvetés után sikerült a MEFOB pontérték táblázatot összeállítani. Szabó József, a Versenysport Bizottság vezetője három tanév adatait összevetve alakította ki és tett javaslatot a végső sorrendre, mely szerint három év eredményei alapján első helyezést ért el a Semmelweis Egyetem (döntően a TSTK hallgatóinak eredményei alapján), második a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, harmadik a Debreceni Egyetem. Különdíjat kap a Berzsenyi Dániel Főiskola, az Eszterházy Károly Főiskola és a Szegedi Tudományegyetem.

 

A díjak átadására ugyancsak november 17-én, a MEFS Tisztújító Közgyűlésén kerül sor.

A MEFS anyagi helyzetét megvizsgálva, s tekintettel, hogy második alkalommal került sor Debrecenben összevont sportági egyetemi döntők rendezésére, a Versenysport Bizottság javaslata alapján minden labdajáték országos döntőjére utazó csapatot (intézményt) utazási költség hozzájárulásban részesíti a MEFS. Az erről szóló tájékoztató levelek az intézmény vezetőinek postázásra kerültek. Összesen 15 intézmény részesül 50-340 ezer forint támogatásban.
2007. augusztus 11. (szombat) 20:10

Napi beszámoló - 2007. augusztus 11. (szombat)

Békésen csordogált a szombat, ugyanúgy, ahogy addig a többi nap a magyarok számára az idei nyári Universiadén: jöttek a jobb és a rosszabb hírek, de érmünk még mindig nem volt, miközben lassan eltelt a harmadik versenynap is. Aztán egyszer csak jött a hír, hogy egy vívónk döntős, majd mielőtt ez elharapódzhatott volna, már azt hallottuk, hogy megvan az arany. Az első bangkoki arany.
4 / 4 oldal